Helyi értékeink: „Velünk él a múlt” című fotókiállítás

"Velünk él a múlt" fotókiállítás képeiA Német Nemzetiségi Önkormányzat egyik alapvető feladata felkarolni a nemzetiségi kultúrát, őrizni a hagyományokat. A Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetőjeként egy fotótörténeti kiállítást tervezetem. Felkerestem a még Gyönkön élő nemzetiségi családok közül néhányat, hogy ötletemet támogassák. Előkerültek nagyon pici, de féltve őrzött fényképek nevekkel, a hozzájuk kapcsolódó történetekkel.

Az 1720-as évektől egészen a II. világháborút követő ki-és betelepítésig jelentős számú és meghatározó nemzetiség volt a németség, akik munkájukkal, szorgalmukkal és kultúrájukkal gazdagították ezt a települést.

A kitelepítés után itt maradottak szájára lakatot tett a félelem. Az utcán már nem mertek németül beszélni, megszűntek a közösségi ünnepek, rendezvények, búcsúi rendezvények, kultúrcsoportok, így például a híres fúvós zenekar is a régi gyönki időkből.

„ A múlt velünk él” kötelességünk őrizni örökségünket, hagyományainkat.

Az ősöket, a viseletet, a társas életet, a munkát, a szórakozást, az iskolai éveket, a katonaéletet, valamint a hajdan volt épülteket bemutató képek előtt lehet felidézni a régi falut, annak mindennapjait, ünnepeit, családi eseményeket.

Ami még néhányunknak családi kötődés, ismerős arcok sokasága, az a fiataloknak már történelem. Fontos, hogy ők is érezzék, hogy részesei ennek a történelemnek. Sokat kell beszélgetni családban, közösségben, iskolában, hogy sokan a saját nevük mögött felismerjék messzire visszanyúló ősök sokaságát, akik szorgalmukkal, kitartásukkal felépítették ezt a települést.

Minden fotó számot kapott és feljegyzés készült, hogy az egyes képeknek mi a témája, ki látható rajta és mikor készült. A régi képek segítségével igazi időutazáson vehet rész a néző. A családi fotókon végig követhetők az élet jelentős eseményei, szó szerint a bölcsőtől a koporsóig.

A kiállítás egy folyamat kezdete, további képek gyűjtése folyamatos feladat, a múlt minél teljesebb bemutatása érdekében. A kiállítás célja többek között az, hogy az oktatási intézmények népismereti órái még szemléletesebbé válhassanak.

 

Gyönk Város weboldala

Gyönk címer


Gyönk Város Facebook oldala

Facebook oldalunkon

aktuális információkat, híreket
osztunk meg.
Az oldal regisztráció nélkül is megtekinthető!

Ügyintézés

Hulladékszállítás
  • 2024-04-03

    Kommunális

  • 2024-04-10

    Kommunális, Szelektív

  • 2024-04-17

    Kommunális

  • 2024-04-18

    Zöld

  • 2024-04-24

    Kommunális, Szelektív

Magyar Falu Program

Magyar Falu Program - 2019 - Orvosi eszköz beszerzése

Magyar Falu Program - 2019 - Óvodai játszóudvar fejlesztése

Magyar Falu Program - 2019 - Helyi identitástudat erősítése, a Gyönki Művelődési Ház felújításával

Magyar Falu Program - Elhagyott ingatlan közcélra történő megvásárlása - 5.000.000 Ft

Magyar Falu Program - Óvodaépület felújítása - 2020

Magyar Falu Program - Óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztése - 2022

Magyar Falu Program - Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése - 2021

Bethlen Gábor Alap

Német Nemzetiségi Önkormányzat Gyönk „Találkozások Háza” tetőfelújítása

Német Nemzetiségi Önkormányzat Gyönk
„Velünk él a múlt” című fotókönyv előkészítő munkálatai

Támogatói tábla - Német Nemzetiségi Önkormányzat Gyönk „Velünk él a múlt” című fotókönyv előkészítő munkálatai

Német Nemzetiségi Önkormányzat Gyönk
"Emléknap a gyönki svábok betelepítésének 300. évfordulójára"

Támogatói tábla - Német Nemzetiségi Önkormányzat Gyönk "Emléknap a gyönki svábok betelepítésének 300. évfordulójára"

Német Nemzetiségi Önkormányzat Gyönk
„A németek idetelepítésének 300. és a német testvérvárosi kapcsolat 30. évfordulója alkalmából szervezett rendezvény támogatása”

Támogatói tábla - „A németek idetelepítésének 300. és a német testvérvárosi kapcsolat 30. évfordulója alkalmából szervezett rendezvény támogatása”

A helyi német közösség hitéletében jelentős szerepet játszó gyönki római katolikus Krisztus Király- templom felújításának támogatása

Támogatói tábla - „A helyi német közösség hitéletében jelentős szerepet játszó gyönki római katolikus Krisztus Király- templom felújításának támogatása”