Helyi értékeink: Sulkowsky kastély

sulkowsky_kastely2

Az 1860-as években a telekkönyvek szerint a Vizsolyi család épített egy kastélyt Gyönkön. Vizsolyi Máriát 1878-ban nőül vette Szilassy Aladár és odaköltözött. Egy képeslap ezt az épületet Szilassy kastélyként említi az 1800-as évek végén. Lányukat, Szilassy Paulát egy lengyel hercegi család sarja, Sulkowsky Viktor vette feleségül, aki az I. világháborúban a K. u. K. hadsereg alezredese volt.

Ők 1920-ban költöztek a barokk stílusban épített kastélyba. Az eredeti épületet valószínűleg ők építették át mai formájára. A család az 1940-es évekig lakott a kastélyban.

A barokk stílusjegyek fellelhetők a külső megjelenésben ugyanúgy, mint a belső szerkezeti kialakításokban.

A II. világháború alatt az épület orosz hadikórházként funkcionált, melynek köszönhetően állagát megőrizte.

A kastély már díszeitől megfosztott, homlokzatáról a címert eltűntették. Ennek ellenére Gyönk egyik legrégibb, meghatározó épülete. Mai állapotában is a hozzá tartozó szépen gondozott parkkal együtt. Itt található az a hársfa, amely 2013-ban pályázott „Az év fája” címére. Kerülete 647 cm.

Az 1950-es évektől a kastélyban és a mellette lévő épületekben működik a Hegyhát Integrált Szociális Intézmény – mely idősek otthona. Az épületegyüttes a külső tatarozások után is megőrizte az 1920-as átépítés során elnyert formáját, belső beosztásai megmaradtak, kiegészült azonban modernebb építményekkel is.

sulkowsky_kastely3

sulkowsky_kastely1

Források:

www.kastelyok.hu

Google: Egresi János 2013.07.11.

Marcsa Dávid : Pillantás a múltba (Gyönki Képeslapok 1898-1950)

Gyönk Város weboldala

Gyönk címer


Gyönk Város Facebook oldala

Facebook oldalunkon

aktuális információkat, híreket
osztunk meg.
Az oldal regisztráció nélkül is megtekinthető!

Ügyintézés

Hulladékszállítás
  • 2024-04-03

    Kommunális

  • 2024-04-10

    Kommunális, Szelektív

  • 2024-04-17

    Kommunális

  • 2024-04-18

    Zöld

  • 2024-04-24

    Kommunális, Szelektív

Magyar Falu Program

Magyar Falu Program - 2019 - Orvosi eszköz beszerzése

Magyar Falu Program - 2019 - Óvodai játszóudvar fejlesztése

Magyar Falu Program - 2019 - Helyi identitástudat erősítése, a Gyönki Művelődési Ház felújításával

Magyar Falu Program - Elhagyott ingatlan közcélra történő megvásárlása - 5.000.000 Ft

Magyar Falu Program - Óvodaépület felújítása - 2020

Magyar Falu Program - Óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztése - 2022

Magyar Falu Program - Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése - 2021

Bethlen Gábor Alap

Német Nemzetiségi Önkormányzat Gyönk „Találkozások Háza” tetőfelújítása

Német Nemzetiségi Önkormányzat Gyönk
„Velünk él a múlt” című fotókönyv előkészítő munkálatai

Támogatói tábla - Német Nemzetiségi Önkormányzat Gyönk „Velünk él a múlt” című fotókönyv előkészítő munkálatai

Német Nemzetiségi Önkormányzat Gyönk
"Emléknap a gyönki svábok betelepítésének 300. évfordulójára"

Támogatói tábla - Német Nemzetiségi Önkormányzat Gyönk "Emléknap a gyönki svábok betelepítésének 300. évfordulójára"

Német Nemzetiségi Önkormányzat Gyönk
„A németek idetelepítésének 300. és a német testvérvárosi kapcsolat 30. évfordulója alkalmából szervezett rendezvény támogatása”

Támogatói tábla - „A németek idetelepítésének 300. és a német testvérvárosi kapcsolat 30. évfordulója alkalmából szervezett rendezvény támogatása”

A helyi német közösség hitéletében jelentős szerepet játszó gyönki római katolikus Krisztus Király- templom felújításának támogatása

Támogatói tábla - „A helyi német közösség hitéletében jelentős szerepet játszó gyönki római katolikus Krisztus Király- templom felújításának támogatása”